HTML

nothingjustme

Ezernyi kapcsolat születik ebben a másodpercben is. Kilépsz az utcára és máris kapcsolatba kerülhetsz a szembejövő emberrel. A kérdés csak az, hogy mersz-e élni a lehetőséggel és hogy mégis milyen is ez a lehetőség.

Friss topikok

Linkblog

két lépéssel kijebb a pokolból...

2010.09.11. 11:19 Rosszabbik

Gina 27 éves, átlagos, sportos lány, 2 diplomával. Szereti a krav magát és a kissé bolond pasikat. Imád kiállításokra járni és komoly könyveket olvasni, parkokba járni és sétálni az éjszakában. Pár hónapja súlyos autóbalesete volt, azóta szinte minden megváltozott az életében:

Gina emlékeiből olvashatsz (2. rész):

" A legrosszabb talán az életben, hogyha nagyot hibázol, akkor azt nem teheted semmissé. Nincs rá mentséged, hogy bocsánat hibáztam, de nem voltam önmagam. hibáztál és leírnak. Nincs bocsánat és nincs újra kezdés. A pokol viszont teljesen más. A pokolban minden kissebb kín maga a megváltás. Ma is csak sétáltam az utcákat. Néztem a sok közönyös embert. Csak egy öreg néni szólt hozzám a parkban. Elmesélte az életét. Elmondta, h 60 évig élt együtt a szerelmével, aki pár hónapja halt meg. Az élete már teljesen értelmetlen, mert a férfihez kötődött. Ha pedig szólítja az Úr, akkor mennie kell és menni fog a Szerelméhez. Elkezdtem könnyezni. Csodáltam és irigyeltem. Nekem nincs senkim, így nem tudom mi az a fájdalom amit átél, de eltudtam, eltudom képzelni. Majd tovább mentem, ahogy szoktam, teljesen céltalanul... Beesteledett. A sötétség jó barátom, hiszem más már nem maradt nekem....

Szólj hozzá!

Címkék: gina

Efotttttttttttttttttttttttttttttttttt

2010.07.19. 22:29 Rosszabbik

Karcsi 22 éves joghallgató, az efotton teljesített szolgálatot a napokban, mint jófajta hökös... Némi alkoholmámorba búrkolózó sztorizgatásrokba ment bele a naplójában:

Karcsi naplója:

"Húú nem volt semmi ez az efott!!! akkora party volt baszod, h magadalá csinálnál... leírom az érdekesebb sztorikat. Dzsucsi barátom este jól bekarmolt. De annyira hogy kb azt se tudta hol van. Körbenézett, azt látja, h kivan írva csomagmegörző. Na ez egy jó pont. Mármint tájékozódási. Szóval gondolta odamegy, azt megkérdi őket, h valaki hívja már fel a telefonjáról a Sacit, mert kurvára nem látja a telefonját. Na odament a csajhoz és mondja neki, hogy ő most kiveszi ide neki és akkor majd megfoghatja és megnézheti, meg tárcsázhatna is vele. A csaj persze azonnal perverznek nézte... Amikor rájött, h itt enyhe félreértés van, elmagyarázta a lánynak, h kb neki amúgy nagy a bránnerja, de most így konkrétan annyit ivott, h még kukacnak is csak a formája miatt néznék. Na ez se győzte meg a lányt igazán, erre Dzsuzsi benyúlt a zsebébe és előkapta a vip badge-t... ami nem a telefonja volt, ezért kurva ideges lett. A lány ekkor már látta, h a srácc tényleg nem perverz ,csak kb hülye ezért kezdte megszánni. Közben Dzsucsi rájött, hogy a telefonját Marinnál hagyta, aki meg ugyebár marhára nem itt van. Ekkor megszállta az isteni szikra és rájött mit kell tennie. Konstatálta, h ez egy csomagmegörző. Megkérdezte az akkor már segítőkész lányt, hogy mennyibe kerül ha itt hagy pár órára egy nagyobb csomagot. A lány megkérdezte, hogy mekkorára gondolt. Erre Dzsucsi közölte, hogy jelenleg 85 kilósra. A lány zokszó nélkül közölte, hogy az óránként 3 kiló, amire Dzsucsi adott egy ezrest, meg egy ötszázast és jelezte a lánynak, hogy hova rakja magát, mert hogy ő lenne a csomag :P A lány simán betessékelte, de azért meghagyta neki, h húzza össze magát, mert egy csomag az nem fekszik, vagy lehet h igen, de hányni meg kurvára nem szokott, szóval ehhez tartsa már magát. Na szóval Dzsuzsi reggelig aludt ülve csecsemőpózban.

Másik jó sztorit meg láttam is. Konkrétan ott ült Dodi barátom, azt vele nyomtam spiccset a felhozatalról.. ment a szokásos minden nő ribanc, kivéve a barátok, meg a szerettek, meg a kurva rondák. Na erre mellettünk ült egy csaj, aki olyan pici szőke vékony volt, szuper alakkal és ahogy Dodi megjegyezte jó ízléssel. (na gondolom biztos megjegyezte Dodinak, h jó pasi vagy valami ilyen, aztán ettől már Istennő is volt a csaj...) Na szóval egyszer csak leül mellé egy ilyen szőrőstalpú hobbitnak kinéző 170 centi és 50 kiló ha jól bekajál srácc és a következőt nyomta le: "

- Szia, figyelj baj ha ide ülök?

- nem dehogy nyugodtan.

- de az ok, mert gondoltam, h ha üres akkor szabad, de most más érdekelne, vágod?

- Nem igazán, de gondolom elmondod.

- Hát szóval van értelme leülni ide melléd?

- Hát ezt hogy érted?

- Szóval arra gondoltam, hogy te így tökéletesen jó feleség lennél, ezért ha gondolod akkor megkérném a kezedet most. Szóval van értelme leülnöm?

- Hát ebben az esetben nem igazán.

- Ezt komolyan mondod?

- Igen, eléggé.

- Akkor ez azt jelenti, h szakítassz velem és többet nem is szexxelünk?

- Hogy mi a fenét nem csinálunk vagy most mi????

- NA jó, rendben akkor megértem vége, de legyen már legalább egy búcsú szex... kérlek

- Ne is álmodj Cicuka ...

"

 

 

 

Szólj hozzá!

Gina visszatér

2010.07.09. 18:54 Rosszabbik

Gina 27 éves, átlagos, sportos lány, 2 diplomával. Szereti a krav magát és a kissé bolond pasikat. Imád kiállításokra járni és komoly könyveket olvasni, parkokba járni és sétálni az éjszakában. Pár hónapja súlyos autóbalesete volt, azóta szinte minden megváltozott az életében:

Gina emlékeiből olvashatsz:

"Mostanság mindenki nagyon furcsa velem. Tegnap Nagyikáméknál voltam. Csak ültek mélán, szótlanul, szomorúan, én meg csak löktem a rizsát és meséltem az életemről. Sok érdekes nincs benne. A baleset óta minden emberi kapcsolatom megyszünt. Andrással sem beszélek már, pedig őt tényleg szerettem, de ő engem nem. Krisztiánnal, aki a legjobb barátom volt, nos vele már régebben megromlott a kapcsolatom, a baleset óta egyszer láttam a kórházban. Állt az ágyamnál és bőgött. Nem bírtam ránézni. A gyengesége undorított. Ezért kerülök mindenkit. Nem kell a szánalmuk, meg hiába beszélek nekik, észre sem veszik amit mondok. Általában otthon vagyok, vagy a városban csatangolok és keresem azt aki a balesetet okozta. Szeretném elkapni és ... és talán megbosszulnám, vagy nem tudom, de kell hogy valami legyen. Nem lehet, hogy valaki csak megússza, h kettétőrte az életemet, és megölt 2 jó embert. Nem bírok napirendre térni felette. Emlékszem a baleset minden percére. Mentünk a kocsival, én vezettem, kb 60nal. Aztán egyszer csak szembe jött egy autó kb 140nel és belénk jött. Csak forogtunk és repültek a szilánkok. Az autó közben nyugodtan elhajtott. Másra nem emlékszem, csak arra h kiszedtek az autóból, meg a két fekete zsákra. Majd elsötétült minden. Aztán egyszer csak egy erős fehér fényt láttam. Már azt hittem, h ez az a bizonyos kapu a túlvilágra. Mikor már szinte megindultam felé, akkor vettem észre, hogy ez egy lámpa és épp  a műtőben lehetek. Aztán az ágyamban ébredtem, valami sárga cucc volt a testemen, meg csövek lógtak ki belőlem és ott álltak az ágyamnál és néztek. Beszélni akartam, de egy cső volt a torkomban. Aztán kijöttem és minden megváltozott... "

Szólj hozzá!

Címkék: gina

Geri a főgeci

2010.07.06. 19:05 Rosszabbik

Geri 46 éves. 16 évesen ismerte meg a feleségét, akivel azóta is változékony boldogságban élnek. Geri a szervezettségben hisz, minden szinten, főként a saját szervezetében. Van egy szép sárga mellénye, olyan mint ami rendőrökön is szokott lenni, csak neki nem bűnmegelőzés van rajta, hanem bűnelkövetés.

Geri naplójából olvashatsz egy részletet, de kérlek kezeld nagyon bizalmasan, mert ha megtudja, hogy kipublikáltam megrendszabályoz az Ogréval :
„ Na ma is jól bebasztam. Heee sok genetikai hulladékot láttam ma is. Hallooood, benn voltam az irodámban és italban okosítottam , érted? Vagyis a kis hobbitokat eligazítottam, hogy tudják, hogy milyen vodkák vannak a standjaimon. Na hát az a héderelős kis köcsög Johny, na bazdmeg azt odahívom magamhoz, mondom neki, a becherowka az hány fokos, erre a köcsög nem tudja. Hát úgy el küldtem a picsába, hogy a farka sem érte a földet. Mondom, tanuld meg bazdmeg és gyere vissza 5 perc múlva. Erre bejött a Pirúka meg a többi genetikai hulladék… Na mondom, Te, szemét gecik gyülekezete, na hogy a faszba törtek össze az unikumok? Kurva anyátokat, legalább tisztességgel hazudjatok. Na erre kussolt mindenki. Gondoltam, egy kis csapatépítés jól jön nekik, ezért elküldtem őket zárjegyet mosogatni. Hee a kurva anyjukat. Erre bejön Johhny azt megint elbukott az első kérdésen: Na mondjad, milyen fajtái vannak az aperolnak? Erre nem tudja a flyer köcsög. Hát itt új módszer kell, mert az agyam eldobom. Odahívtam kedvesen: Gyere ide, hogy basszon ketté anyád, na gyere. Itt van ezt az egy kurva aperolt nyomjuk. Drága, mi? Na igyál bazdmeg. Végig kóstoltattam vele a kínálatot és a pedagógia bejött , mert utána úgy tudta mindet, hogy ihaj. Aztán elmentem a tanácsra az egyik zsidóhoz, aki már megint lecsót kért, h ne jelentsen fel, mert látta, ahogy egyszer áztak a zárjegyek a lavorban, aztán ezt kurvára sérelmezte, de a lecsót azt nem sérelmezi, hogy baszódna meg. Mindegy ez se lesz itt sokáig, mert az a cigány Viktor kibassza… Öcsém, nem lesz itt jó világ. Má baszki feketézni sem lehet tisztességesen, mert a segged lyukában is ott egy finánc. Faszomat nem tudom, h hogy lehet megélni fél milkából havonta. Hát az asszony elbassza a felét zsebpénzként, aztán meg a többi kiadás… és mindenki csak a markát tartja.”

Szólj hozzá!

Címkék: geri

Irina a lebúj királylány

2010.07.04. 00:54 Rosszabbik

Irina 19 évesnek és orosznak mondja magát, de már 25 is elmúlt és simán magyar. Kifejezetten szép az arca, ha megfelően elő van készítve, a napi egy órás sminkkel. Magas és nagydarab lány, de jófajta tölött galamb. Roppant ápolt lány és gigahiperkimunkáltak a körmei... Irina apjának tönkre ment a jólmenő vállalkozása. Irina a jómód fenntartása érdekében a testéből él...

Irina naplójának egy részlete következik : " Jajj de jó végre leprucskolok a kozmimhoz meg a körmös csajhoz is. már kb undorító volt a körmim, mert kajak nem látszottak rajta a hellokittys minták, meg a lila szín se volt rikitó... szóval pfujj. Nem akarok igénytelen, undi picsának látszani. Na hoppszi, nem tudom mi van, de szerintem nőttek a melleim, mert kb egyfolytában előbukkannak a melltartóból... röhögtem is amikor a buszon ültem, h mi lenne akkor ha egyszer csak megszólalnának, h Lia, kiakarunk jönni, mert olyan szépek vagyunk... hülyének is néztek a ratyi nyuggerek. eskű, h ők is voltak fiatalok? a nyugerekről mindig az jut az eszembe, hogy hova fütyibe sietnek ennyire? Mindig tolakodnak és rohannak, pedig marhára nincs dolgok, csak kapják a nyugdíjat aztán utazgatnak ingyé... Hívtak am johhnyék a Bedbe.. egész héten keményen dolgoztam, lájkolnék egy nagy partyt, meg sok jócsávót :) felveszek egy olyan rucit, amely alkalmas arra, h a pasik nyugalmát megzavarja :P imádom a bedet, mert tényleg fészkontroloznak, meg van dresskode is ami alapján csak jócsávok jöhetnek be, de hobbitok meg rajok nem igazán... mert pl a dokkolóban ott egy ilyen rajgyerek a múlthéten is megfogta a seggem, de természetesen visszaadtam neki és megfogtam a cuccosát, de persze nem úgy hogy élvezze, hanem hogy sírjon. na de akkor fodrihpz is kell mennem, h cuncis legyen a hajam, mert az nagyon begyere lesz és felveszem a hellokittys bugyimat mert az oooolyaaaaaaaaaaaaaan cukiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii...

Szólj hozzá!

Obamánál leszek gyakornok...

2010.07.01. 09:41 Rosszabbik

Béla 25 éves, magas, barna hajú, vékony srácc. Rendkivül magas erkölcsi értékszinttel áldotta meg a Jó Isten, amelyet mindenkivel szemben megkövetel, bár önön tetteiben az erkölcstelen mozzanatokat sosem látja meg. Béla szereti a jó ételeket, és a finom borokat, továbbá roppant udvarias és diplomatikus.

Az alábbiakban Béla naplójából olvashatunk egy részt:

"Tegnap felhívott Marica, az exem. Már megint találkozni akar velem. Esküszöm egyszer azért fogok felszedni egy lányt, hogy végre békén hagyjon. Bár talán akkor sem fog. Amikor jártunk akkor is borzalmas volt. Ragaszkodni akar, de nem ad semmit, viszont követel. Valljuk be egy pasinak a jó szex és a nyugalom kell. Hát itt nem, hogy jó, de még szex se nagyon volt. Heti egyszer max, de az is immel ámmal... legalább egyszer elégített volna ki, legalább orálisan. Akkor legalább éreztem volna, hogy bár béna, de azért akar, vagy legalább fontos neki az, hogy velem mi van. Na emellett viszont kaptam rendesen a pofámra, ha nem úgy cselekedtem ahogy elvárta. Mindig haptákban áltam ha kellettem, kimentem elé a picsába gödöllőre, hallgattam az unalmas szövegeit, kíbirtam a hisztijeit... Na nem húzom fel magamat, mert én voltam a hülye, hogy kezdtem vele. Most viszont szabadulásképpen próbáltam összehozni Gáborral. Gábor egy érdekes arc, konkrétan kissé szintén bolond. Azt képzeli magáról, hogy valami nagyon nagy zseni, de kb olyan rosszul helyezkedik, hogy csodálkozom, hogy még nem ül egy kies zárkában. De hát mázli is kell az életben, legalább ennyi. Amúgy aranyos gyerek, és reméltem Maricával kijönnek majd. Na erre indul az ismerkedés,de semmi bíztató sem történt... Maricának Gábor nem tetszett... vagy nem tudom, de tegnap estefelé hívott Marica, hogy felmennék e hozzá, mert hiperfontos neki és menjek. Mondtam neki, h sajnos nem érek rá. Erre Marica: de nagyon fontos. Mondom nem és leraktam. Majd mentem aludni, mert fáradt voltam. Reggel csörög a telefon. Gábor volt. Elmesélte, hogy este Marica felhívta és áthívta magához, kb 9 órakor. Gábor örült a lehetőségnek, mert azt gondolta, hogy végre itt valami szuper jó dolog fog történni, de legalábbis valami szexféle. Át is ment és várta a jót, de helyette nem kapott mást csak... szóval Marica azért hívta át, mert valakinek S.O.S.ben elkellett mesélni nagyratörő terveit, amelyek nem várhattak más napig. Ennek a lényege, hogy Marica, akinek még a középfokú angolja sincs meg, két hónapon belül anyanyelvi szintre hozza fel magát és konkrétan Barack Obamánál lesz gyakornok, mert írt neki egy levelet, hogy Ő ezt így szeretné nagyon és hogy jó lenne, és Obamának ő kell. Na ezt kifejtette hosszan Gábornak, aki ezt 2 órán át tűrte, remélve, hogy akkor már lesz valami legalább, de még árulkodó jel se volt rá... tehát Gábor lelépett. Ezután konstatálta, hogy ez a nő bolond... Na szóval ezért nincs barátnőm. Jó meg más oka is, de...."

Szólj hozzá!

és akkor valami elkezdődött

2010.06.30. 04:04 Rosszabbik

 Karin 17 éves, vékony, szőke, kékszemű lány. Nagyon szereti az édesapját, aki sajnos már 10 éve meghalt. Legalábbis Karin így tudja. Nagyon hiányzik neki az apja, az idealizált mintaapa és a szeretet é bizonság amit egy férfi adhat. 

Karin naplójából ragadtam ki egy történetez:

"Tegnap am naon szupcsi volt a suli. Na nem azért mert annyira jó volna az elte gypbe járni, de sokat dob a dolgon Konrád... Konrád tanár úr <3 Valami iszonyat jó pasi és annyira cuki... egyszerre olyan helyes és gyöngéd mint orlando blum és olyan kemény, mint gerard butler. Asszem szeretem, mert am amióta megismertem, hevesen ver a szívem. Ő a tökéletes férfi. Talán olyan, mint amilyen APU lehetett, egyszerűen tökéletes. Ma is amikor szünetben odamentem hozzá semmi mást sem éreztem csak az illatát. Azt hiszem dolcsegábána lehet vagy a fene tudja, de állat nagyon. Kedves volt és éreztem, h ő is átlát rajtam. Hamarosan nagykorú leszek, de a hülye nem látja, hogy már felnőttem. A barátnőim kb nem értik. Anna kb azt se tudja, hogy milyen egy pasi, főként mert nem érdekli. Elvan a saját tökéles imidzsével és azt gondolja minden érte van... Kata meg, na kb ugyanezt lehetne írni, csak nála az a helyzet, hogy szegény annyira csúnya, hogy nem lehet szépnek látni. Neki egy szexi vaksrácc kell. Annának meg egy agyhalott vagy agytalan. Nekem meg Konrád :) Csak tudnám mi a keresztneve. Kár, hogy csak helyettesít. Na de térjünk át a napra, a büfében találkoztunk Annával, aki a válozatosság kedvéért a fehér blúzát, ketchuppel ette le. Na ezen nem volt mit  csodálkozni,  mert ez kb menetrendszerű. Aztán kiment a wcre, rendbe tette magát és már megint tökéletes volt. Közben megjött Cili. Na vele is jól kicseszett a természet, nem is szereti a bioszt... az egy dolog, hogy kiszeltünde szemöldöke van, de kb még a mellén is szörtelenít (bár ez nem mindig sikerül)... az fix, anna kozmetikusan min felárat számolna Cilinél :P Mondjuk most h nézem nekem sem ártana, a karomon szörök vannak... muszáj eltűntetnem, nehogy meglássa Konrád... Még írás közben is borzalmas a várakozás... Váááá megörülök, na szóval leírom.. suliból hazajövet egy buszon utaztunk és beszélgettünk és, és elhívot randizni <3 Azt mondta, hogy volna e kedvem vele elmenni egy kiállításra. Közben épp a wiwet meg Fészbúkot böngészem, basszus, hol van Konrád... ááááá Fészbúkon meg van, igen ez ő Konrád Ádám, férfi, pesti és lájkolja a metallicát. Na és wiw..megvan. 37 éves nős... 2 gyerek... Ez kész. Ez nem lehet... olyan furcsa ez az egész, mintha mindig is ismertem volna, ö álmaim férfija és foglalt....."

 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása